Hát igen, megint csak este ülök ide... jellemző. Előző bejegyzésemnél megígértem, hogy fogok írni a barátokról. Kezdjünk az elején, most kezdtem a középiskolát tehűát új osztály, új tanárok...
Év elején egész jóban lettem két lánnyal. A biztonság kedvéért nevezzünk az egyiket Vandának, a másikat Barbinak.
Féltem, hogy ennek nem lesz jó vége mivel ugye tudjuk három lány nem barátnő, az egyik mindig különc lesz. Barbival egy suliba jártam előtte is, ismertem őt így szerettem vele lenni, persze Vandát is szerettem nem ez volt a lényeg, csak valahogy nem voltunk egy hullámhosszon más volt. Na meg egy kicsit talán túlságonsan is ragaszkodott Barbihoz, nos ezen kívül elkezdett furcsán viselkedni velem, amit nem értettem. Félve mindig kérdeztem Barbitól, hogy szerinte mi baja lehet velem ő persze mindig azt mondta: semmi...
Vandának vettünk a születésnapjára ajándékot, azt hittem talán jobb lesz, ja 10 percig... se... egy hét múlva már annyira elfajult a dolog, hogy még vissza se köszönt. Persze kicsit szarul voltam, mert összevesztem az egyik nagyon jó barátommal, amitől totál kész lettem, Barbinak elmeséltem, ő megértett engem és megpróbált felvidítani. Miután mindenki elbúcsúzott mindenkitől, mivel az volt a suli utolsó napja hazamentem a telefonért nyúltam és felhívtam Barbit, aki időközben megtudta Vanda baját.
Hogy mi volt Vanda baja? A következő: Túl sokat voltam Barbival vagyis ráakasztkodtam és Ő nem tudott vele kettesben beszélgetni.
Elnevettem magam, tényleg féltékeny lett volna? Vicces volt, megígértem magamnak, hogy ha újra elkeződik az iskola nem leszek Barbival, hátha kiengesztelhetem Vandát. Nem jött össze, pénteken odaállunk egymással szembe Barbinak köszönhetően és azt kérte mondjuk el mi a bajunk egymással, de őszintén!
Elkezdtem, de ő szinte rám sem figyelt, unta. Elsétált mikor hívták, hogy jajj mi ez, jajj mi az... mondtam halkan Barbinak, hogy nem érdekel, ha nem figyel akkor elmegyek és hagyjon békén. Aztán Barbi szólt neki, hogy jó lenne ha ide jönne. Majd nagy kényszerrel odajött. Aztán végeztem a mondókával ő meg mondta, hát hogy állandóan a Barbin lógtam és, hogy nem is tudott vele beszélgetni és a többi a legviccesebb rész következik:
"Tudom, hogy Barbi elmondta neked, hogy mi bajom, de én nem azt kértem, hogy ne legyél vele, mert az elmúlt két napban oda se mentél hozzá, odajöhettél volna beszélgetni vagy valami" - itt kezdődött az a rész, hogy nem értettem az egészet. Most akkor mi baja van? Az, hogy Barbival vagyok, vagy az, hogy nem?
"Ezt nektek kell megoldanotok - mondta Barbi.
Hát én megoldottam - Vanda - nem szólok hozzá - kis nevetés."
Mindenki azt mondta, hogy a csaj csak féltékeny és, hogy engem nem lehet nem szeretni ^^ (annyira édik voltak, mindegyik nagyon imádom) Nővérem teljesen ki volt, na jó annyira nem, de azt javasolta, mondjam neki azt, hogy én leszek Barbival 8-10-ig Vanda meg 10-12-ig. Tök logikus nem?
Majd Barbi este feljött msn-re, beszélgettünk. Azt mondta, hogy nagyon szeret és nagyra értékeli a barátságomat, (imádtam :) ) aztán, hogy megölelt volna, de tudta, hogy akkor lehet eltörik nálam a mécses és nem akarta. :)
1 hétig valóban nem szólt hozzám, rohadtul nem érdekelt. Nos, Vanda a 2. héten hozzámszólt, először nem tudtam tényleg hozzám szólt!? Valóban, elkezdett jópofizni velem. Most ott tartunk, hogy beszélő viszonyban vagyunk.
Ez volt a példám.
Néha, volt olyan érzésem, hogy nincsenek barátaim. Persze ez régen volt, de rájöttem, hogy milyen sokan vannak körülöttem. A legjobb barátaim sem az osztályból vannak, nem is tudnám elképzelni. Mind zenész lelkek :) egyem őket imádom mindegyiket. Az egyik őrült, a másik nevetős, a harmadik egy különleges festő, a negyedik egy valódi zenész (az akar lenni, 13 éves és remekül csellózik!!!!!!) folytassam a sorolást? :)
Az a jó, hogy ők tényleg igaz barátok, bármikor számíthatok rájuk, és ha esetleg veszekedünk, vagy rám jön a rossz nap, mindig meg kell nekik írnom, hogy imádom őket. Lehet őrültség, de muszáj.
A nyarainkat együtt töltjük, persze van amikor besokkalok. ^^ sajnos ilyen vagyok, kell egy kis szabadság érzet, akkor azért este msn-en beszámolót kérek, hogy miről maradtam le. :)
Kicsit az őrületbe kergeti őket a nagy fotózási mániám. De mindig szívesen veszik valamelyik új ötletemet és ha kell segítenek. Ők úgy tartják őrült vagyok, a magam módján. Nem tudom... nem tudok róluk mit mondani. Őket ismerni kell, a zenekar, az élmények, a történet... ezek mind mi vagyunk. A lakás, amit együtt veszünk majd, a mániáink. Vagy az enyém és rájuk ragasztom. :)
Balatoni nyár... és az ottani barátaim (onnan persze síelni is eljárok velük, egyenlőre szülői kísérettel) Coke clubban... hát sok élményem fűződik ahhoz is, és ha eszembe jut mindig jobb kedvem lesz. Hisz születésem óta ismerem őket, és már tudjuk ha síelni megyünk felnőttként, csakis együtt!
Hát kedves blogom olvasója, jó éjt már megint csak és következő témám nem tudom mi lesz... eldöntöm még.
Sok puszi!
